Az ÁLOM a legutlosó fotó-futam témaköre volt (lásd:www.sopronifotoklub.hu), és én mostanában az analóg fényképezéshez visszanyúlva próbáltam igazi hangulatképeket lőni, ami az exponálással kész, és a végeredmény kissé szűrreális, ha úgy tetszik álomszerű.

Nem egy könnyű feladat, és szinte sosem jön össze,de nem azért, mert az ember nem elég képzett, vagy mert nincs téma, hanem főleg azért, mert a fotózás (legalábbis nálam) egy felfokozott lelkiállapotot teremt, és akkor az ember teli pozitív energiával sokszor többet képzel a készülő képkockáról, mint ami ténylegesen van benne, mondhatni azért, mert érzelmi kötődése lesz az adott képhez, és mivel a várakozás izgalma is fokozza ezt a hitet..nos néha jót csalódik az ember..de van hogy nem. Néha mikor már el is feljtette az ember az adott kockát, egyszer csak megérkezik az a dia, vagy negatív a laborból, és ránéz..és érzi....na ez most olyan lett,amit akartam,vagy még jobb is... Persze az érzelmi kötődése egy művésznek a saját "gyermekéhez" mindig erős marad, de ha máskor néz rá arra a gyermekre,azért tud objektív is lenni.

A futamra visszatérve, én most 3 olyan képet adtam be, ami kizárólag filmes technikával készült, digitális "piszkálás" nélkül, mert a témakör magával hozta azt, hogy varázsoljon mindenki valami szépet a PS segítségével. Ami persze nem baj, mert ez is a fantázia egy bemutatása az adott alkotó részéről, de a témakört én elvontan értelmeztem, és értelmezem általában. Persze többnyire egyedül vagyok vele, de lehet, hogy én akarok sokat néha, és ez van...Félreértés ne essék, sosem azt várom, hogy valaki rámondja egy képemre, hogy ez a legjobb, mert ez hiúság, és ez a legjobb is egy szubjektív vélemény lenne csak, csak néha furcsállom, hogy a fotóművészet rajongói néha milyen szűklátókörűek, és nem engedik szabadjára a gondolataikat...

Pl kérte egyik társam, magyarázzam el így utólag, hogy mi ebben nekem az álom, vagy miért épp ezt a képet adtam be...nos nem magyaráztam el, mert akkor épp nem tudtam megfelelő szavakkal elmondani semmit, mert érzéseim vannak álatlában egy jó fotóról, de nem mindig tudja az emebr az érzéseit úgy elmondani, ahogy azt szeretné...de hiszen a képnek kell beszélnie mondhatnánk,de való igaz, az ember ha lehetőséget kap, és számára a saját képe mond valamit, arról tudni kell beszélni, de az az igazság, inkább erős érzést és gondolatot akarok kiváltani, mind sok beszédet, vagy vitát...

Nos egy képet megosztok veletek, amiről ha már szó volt annyit, hogy amikor elkészült, és amikor exponáltam is, André Kertész jutott eszembe, és hülyén hangzik, de ne kérdezzétek miért, egyszerűen csak eszembe jutott...nem tudom ki mennyire spirituális, vagy mennyire viszi bele a lelkét abba amit csinál, de nekem gyakran jutnak eszembe a "nagyok" amikor hozzáérek a gépemhez,és érdekes, ez csak a régi masináimnál van igy...........lehet, hogy a digitális elijeszti a múlt nagy szellemeit...nem hiszem, csak nekik is idő kell, amíg megszokják.....vagy mindez hülyeség,és az ember egy kitűnő csapatban is lehet magányos szólista, vagy csak simán romantikus......na majd kiderül, jók legyetek!

(Technikai részletek- Film-Kodak PORTA 160 VC, Váz:Hasselblad 500 C/M, Objektív:Carl Zeiss Plannar T* CF 80/2,8)