Szóval ott tartottunk, hogy fekete fal,fehér óriási betűk: ANTON CORBIJN - MUNKA/WORK

Sokak számára nem ismerős a név, és a neve nem is annyira fontos, mert Ő az a fajta művész, aki mindenkire hatott már az elmúlt 20 évben, anélkül, hogy azt esetleg tudná a kedves olvasó (néző)...Hogyan is lehet ez?

Nos a válasz igazán egyszerű...egy igazán sokoldalú művészről van szó. Mégis inkább fotóival hódította meg a művészi- és az alkalmazott fotográfia világát. Ha mondjuk annyit mondok, hogy DEPECHE MODE? Így már rémlik? Nem..nem játszott benne..bár kétség kívül elég elszállt figura ahhoz, hogy bekerülhessen oda..nem. Úgy értem az Ő fotói megannyi DM albumon ott vannak, sőt a legtöbb albumterv és design is az Övé. De ez csak egy példa az ezer közül.

Mások inkább onnan ismerhetik, hogy érdekes sorozatokat fotózott népszerű színészekről, és híres emberekről, a sorozatát STAR TRAK nak hívta....szóval Ő az.

Nos mikor elindultunk a MÜPA-ba, hogy kiállítást nézzünk, eredetileg ahogy írtam is Capa kiállításra számítottunk,de ugye benéztük a június és július közti kis különbséget. De nekem utólag már kicsit sem fájt a szívem emiatt. Mert a kiállítás ami ott tárult elénk valami döbbenetesen jó volt.

Hatalmas lökést éreztem belül minden egyes képnél megállva...nem semmi..gondoltam..na meg azt, hogy sehol sem vagyunk...(mi magyar fotósok)..meg ilyesmit...Na de ne szaldjunk előre ennyire. Szóval maga a Művészetek Palotája egy remek építmény, és korának remek, letisztult kissé minimalista de mégis monumentális stílusával egyszerűen lehengerli az embert, ahogy a roppant oszlopok közt lassan bemegy a bejáraton. Számomra ez azért érdekes dolog, mert a híradóból, és az egyéb szennyládákból csak az épület drága költségvetéséről hallottam, meg a Nemzetiről ugyanezt...

Hát én nem tudom, hogy ez igazából igaz vagy sem, de engem mint kis átlag polgárt rohadtul nem is érdekel. Engem csak az érdekelt amikor ott voltam, hogy na megint jó magyarnak lenni, és büszkeség töltött el, amikor szinte alig hallottam magyar szót a nézők közt, és ha hallottam is, akokr az nem nyafogás volt, hanem csodálat...nem vagyok pesszimista, de "mi" mostanában csak sírni tudunk mint a fürdős örömlányok, hogy mondjam így finoman.

Szóval az épület megköveteli a figyelmet, akár kinn, akár benn van az ember. És ahogy a kiállításról írtam, az is épp úgy figyelemfelkeltő, és tiszteletet parancsoló, mint maga az egész Ludwig Múzeum..

Folytatva az előbbi gondolatot, a képek láttán ahogy beléptem, pozitív energiák rohangáltak keresztül kasul rajtam, és úgy érzetem magam, mint a kisgyerek, akit Disney Worldbe vittek. Itthon (Sopron) mindig azon siránkozunk, hogy igen komoly alkotások nem tudnak megfelelően nívós kiállító helyhez jutni, de még nívótlanhoz sem nagyon. A várost ezen a téren leírták, pedig a kultúrára van igény, és az emberek el is mennek, de a kiállítás nívóját maximum az alkotó tudja kicsit emelni, amit valjuk be, egy személyben nagyon nehéz. Pedig ránk férne..na mindegy. Szóval az installáció remek volt, a megvilágítás kreatív, az elrendezés témakörönként vonult végig a falakon. Minden letisztult, minimál hangulatú, és persze méreteiben hatalmas.

Nekem egyértelműen a STAR TRAK sorozat volt a kedvencem, de igazából bármely képet szívesen leemeltem volna :-)

De nem azért volt a kedvencem, mert ismert arcok voltak rajta, hiszen ismeretlen szinte nem is volt a képein, hanem azért, mert az ismert arcok nem sztárságukkal voltak hihehetlenül jó alanyai a képnek, hanem pont hétköznapiságukkal, és emberségükkel..azzal hogy CORBIJN visszarángatta Őket a földre, és rendes hétköznapi szituációba zárta Őket úgy, hogy azzal személyiségük nem sérült...sőt..inkább abból hozott ki egy darabot.

Ez csak azért érdekesség nekem mint fotósnak, mert én tudom, és minden fotós tudja, hogy a jó emberábrázolás nem merül ki abban hogy PORTRÉ, pláne nem úgy, ahogy azt ma értik a műkedvelők. Mert manapság hibásan minden olyan képet portrénak neveznek, ami melltől kissé felfelé meg van vágva, álló formátumú, és van rajt egy arc, azt ennyi.

Ilyen alapon minden iskolai tabló lehetne portré, és lehet, hogy meghatározás szerint az is, de mondanivalója szempontjából az csak egy tabló..

Szerintem a jó portré vagy emberábrázolás attól lesz igazi, hogy megtölti az alkotó, és az aki rajta van érzelemmel, ki-ki a sajátjával, és a kettő egyvelege adja ki majd az iagzi képet. És CORBIJN zsenie benne rejtőzik, hogy a legnehezebb emberfajtával, a celebbel is mert úgy bánni, mint hétköznapi senkiházikkal, akik a kamerája elé állva lesznek ismét híresek, de már tőle, nem maguktól.

Aztán nem szabad elmenni amellett sem, hogy mai digitális rohanó világunkban a falakon lógó képek filmes masinával készültek, jórészük a kis kedvencemmel, Hasselbladdal természetesen. A képeken szinte tapintható a nyersanyag szemcsézettsége, és látszanak a laborálás során visszatartott, vagy épp túlvilágított részletek, amik így valótlan, és mesés kontraszt különbségeket hoznak ki.

Ahogy a tárlatot jártam, szépen végig tudtam kísérni a különböző labor és egyéb technikák váltakozását. Gyakori volt a kisfilmes géppel készült képeknél a keresztkidolgozásos eljárás (népszerűbb nevén cross processing), valamint sok cyanotyp kép volt ugyanitt. A középformátumú képek főként vegyszeresen barnított képek, szakisebb nevén sephia tónusú képek voltak. Hihetetlenül precízen voltak laborálva, kíváncsi lennék, hogy vajh az Öreg maga nyomta le mind, vagy azért mellette nyomult a LIFE magazin laboránsa? Lehet maga csinálta,de igazából mindegy is, mert mire valaki ilyen szintre eljut,már más örül, ha segíthet neki, és nem azért, mert esetleg Ő nem ért hozzá, hanem pont ellenkezőleg.

A tárlat közepén volt pár üveg vitrin, amiben album tervek skiccei, meg pár nyers laborkép volt látható, aztán a végeredmény mellette, például a Depeche Mode pár lemeze, és az azokhoz fűződő tervek. De pár film vázlat is volt. Amúgy a MÜPA vetít is pár filmet CORBIJN munkái közül, végig, amíg a kiákllítás kint van, de sajna ezt nem volt idő megnézni.

A kiállításon jelen voltak a múzeum munkatársai, akik kedvesen felajánlották tárlatvezetésüket, és sokan éltek is a lehetőséggel, és belementek témai és egyéb kérdésekbe is, mondjuk arra a kérdésre, hogy miért kék ennyire ez a kép valami blődliséget válaszolt az egyik csaj, és már készültem volna szokás szerint kijavítani, hogy az cyanotyp kép és stb stb...de aztán gondoltam nem én dolgozom itt, és igazából mindegy is, miért kék..azért, mert a szerző ezt az eljárást választotta témájának kidolgozásához, a néző dolga meg az, hogy érdekelje, és ha kell utánna nézzen, mert akkor a szerző elérte célját, nem csak nézett a néző, de látott is, és utánna gondolkodott, sőt, még kérdezett is.

Talán ez miden alkotó álma..az enyém biztos...és ha fele ilyen komoly helyen lesz egyszer kiállításom, és tized ennyi ember eljön, már akkor is boldognak, és sikeresnek mondhatom majd magam. Mert az az igazság, hogy mikor kijöttem a tárlatról, már akkor is sikeresnek és boldognak éreztem magam, mert vannak akik engem is fotósnak hívnak, és dícsérik munkáimat...miközben én, akiket fotósnak hívok, hatványokkal magasabb színvonalon űzik ezt a sportot. Szóval élmény volt, és javaslom mindenkinek akit érdekel a fotográfia bármilyen szempontból is, az nézze meg ANTON CORBIJN-MUNKA című kiállítását a Művészetek Palotájában..még július 5-ik megtekintheti.

Jó szórakozást!