Idén több olyan esküvőnél is közreműködöm, ahol barátaim esküsznek meg. Tegnap is éppen, egy ilyen párnál voltunk kedvesemmel vendégségben, és persze szó volt az esküvőről ismét.

Igazából már csak aprób simítások vannak hátra Rita és Gábor esetében. A gyűrűt nézegettem, amit választottak maguknak, és a meghivót. Az asztalon pár mécses égett, ami úgy jól mutatott, és hangulatott adott az estéhez. A gyűrűket lerakva szépen csillantak meg a fények a végtelenséget, és az örök hűséget jelképező arany karikákon, máris elkezdett pörögni az agyam.

A gép természetesen nálam volt, és nekiálltam kisérletezni. Egyből eszembe jutott, hogy régen sokkal többször nyúltam természetes fényforráshoz, vagy dolgoztam adott fénnyel. Azok a képek, amik így készülnek, hangulatában mindig közelebb állnak az emberhez, bár tény, hogy nagyon nehéz sokszor azt visszaadni, amit az ember a szemével lát. Sokszor nem is gondolunk bele, hogy szemünk micsoda egy hihetetlenül jól "megtervezett" optikai rendszer. A szegényes fényben mi jó látunk, de a gépek már kevésbé. De pont ez a szép adott fénynél fotózni, hogy kikisérletezzük, mi az ami a legközelebb áll az adott téma hangulatához. Manapság sok féle módszerrel fotóznak, hogy minden tökéletesen részeltgazdag és látható legyen egy-egy képen. Szerintem ez teljesen felesleges olyan képeknél, ahol a fény-árnyék játék hangulatát akarjuk megfogni, és leképezni. Valaminek vesznie kell a részletekből a másik, látható dolgok előnyére....más kérdés, hogy sokszor rosszul választjuk meg a bemutanadó témához illő fényforrást, és annak erősségét..

Nos itt a fény adva volt, és mivel nem munka volt, csak kedvtelés, nem hajtott a tatár, és elbíbelődtem a dologgal...barátainknak már fel sem tűnik, hogy belemerülök a vendésgség közepén is ilyenekbe, tudják, hogy milyen vagyok, kedvesem meg pláne, Ő már meg sem lepődik az ilyeneken. Néha bele sem gondolok, hogyazok akik nem fotós szemmel látják a világot, azoknak furcsa lehet néha a földön, vagy adott esetben a konyha pulton fetrengő ember, egy vassal a kezében..de hát én is furcsállom azokat, akik egy madzag végén ülnek egy tó mellett, és sokszor csak lesik a  vizet, hátha jön a hal....nos mindenkinek megvan a maga "betegsége"..az enyém ez.

Nos megosztom veletek azt a két képet, ami szerintem jó lett...esküvői képnek még nem mondható, de kétség kívül, nem szokványos gyűrű fotót sikerült összehoznom, és kis örömöknek is kell tudni örülni, hát én most örülök.