Az ubiszezon popzitívumait korábban már fejtegettem egy posztban, de tény, hogy a minap is ennek előnyeit élvezhettem. Ismét előkerült jóbarátom, a Hassi, és bele pár tekercs film is.

Tóth Jenci barátommal elmentünk egy kis múltidézésre, és mivel az időutazás nem lenne feelinges digitálissal, így az analóg témát vetük előtérbe. Persze a 6X6 azért győzött a Leica felett, és Ő a P.SIX-el nyomult, én a Hassival. A korrektség kedvéért Jenci egy régi szelénes analóg fénymérővel mérte a hozzávalót. Bevallom meglepett, hogy mennyire pontosan mér az a régi kis mérő. Nálam volt digitális, hogy legyen mit a blogra tenni, meg nekem a Hassiba nincs fénymérő ugye, és megszokásból ilyenkor mindig a  digist használom fénymérőnek.

Volt még egy T-MAX 100 Pro filmem, nem is túl rég lejárt, ugyhogy azt csévéltem be a magazinba, Jenci pedig pár tekercs 400as Foma-val érkezett a bevetésre.

Úgy döntöttünk, hogy célba vesszük a városban már töb éve kihalt INDUSTRIAl zónát. A fény remek volt, az idő engedte, hogy egy szál  pulcsiban lehessen kúszni mászni a mocsokban. Ez ilyenkor gyermek koromat idézte fel bennem, amikor alig vártuk a hétvégét, állandóan a domboldalban,meg az erdőben kerestük a bajt, és állandóan füstszagú volt a ruhánk, és koszos, de vigyorogtunk, mint a tejbetök.

Szóval megközelítettük az OJJEKTUMot, és felhangzott a tükörakna felnyitásának oly jellegzetes fémes hangja. Ha valaki messziről látott minket, akkor az csak azt láthatta, hogy két köpcös alak a hasát bámulva lefelé vigyorog, meg csattogtat valami fémet. Na igen, amikor az ember a szocreálban megszokott nagy pléh kannát üresen a beton flaszterre hajította, na annak volt olyan hangja, mint a középformátumú gépek tükör felcsattanása...

Nem exponáltam sokat, szerintem Jenci sem. Itt a feeling ami sokat ért. Az a pár, még meleget adó napsugár, és az a kontrasztokkal teli időkapszula, amit egy ilyen volt,hajdanán szebb napokat megélt, régi gyár adni tudott.

Elkondolkodtam, hogy itt emberi életek százai változtak meg, mentek tönkre, vagy éppen érték el céljaikat, és ez fura volt. Szomorú, de mégis hangulatos séta volt, a nem is oly távoli múltba.

A masináink hozzásegítettek minket a múltidézéshez. És, hogy teljes legyen a kép, hazaérve gyorsan le is hívtuk a negatívokat. Majd igyekszem mielőbb bedigitalizálni őket. Bár akkor lenne teljes a kép, ha a nagyító benn állna a fürdőben mint régen, én pedig inhalálnék a hívó tál felett, és bámulnám, ahogy az ezüst szemcsék megjelenítenék a múltat.