2010. jan 19.

A Kelták földjén…avagy nászút 2

írta: csiger
A Kelták földjén…avagy nászút 2

Eljött végre a várva várt 2-ik nászút. Unokahúgoméknak hála, Írországban vagyunk Eszuval. Hétfőn érkeztünk meg Dublinba este 22-kor. A repülés az átlagos kategóriába tartozott, de Eszunak ez volt az első, de még Ő is azt mondta, hogy nem volt igazán nagy élmény, mert a légiutaskísérők nem voltak a legkedvesebbek, a gépen sok paréj utazott, az ülés pedig kicsit kényelmetlenek voltak. Anno Dubai túrám során is ilyen géppel mentünk el Milanoig, nos hála az égnek, az rövidebb volt időben. Na mindegy, a lényeg, hogy jövő héten indulunk haza, de most itt is sztrájkolnak a reptereken, de itt komolyan nyomják. A hirekből amit kivettem az én nyelvtudásommal, 48 járatot töröltek, az ok itt is a pénz, 440 dolgozót akarnak elküldeni az Ír légitársaságtól, akivel mi is érkeztünk. Ha azt a kis fekete hajú ribancot kidobják, aki nálunk kedveskedett, akkor egyet értek a vezetéssel, de azért ennyi embert kivágni nagyon gáz, na de miért legyen nekik jobb, ha nálunk is gáz van.

A lényeg, hogy itt vagyunk. Barbiék egy kedves kis kégliben laknak Dundalkban, ez Dublintól kb egy 100 km-re van Északi irányban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Este fáradtan megérkezve összeismerkedtünk a 2 macskával, akik a lakás teljes részét birtokolják, de nagyon arik.

Ma elautóztunk a tengerpartra, megnéztünk az Észak-Ír határt is, majd később elmegyünk Belfastba is, de ma Dundalkba voltunk, meg kicsit Drogedhaba, ahol Barbi ma is épp dolgozott.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy gyermek fodrászatban, ahol mellette egy kis gyermekfotókra szakosodott műterem van. Nos beszartam, hogy egy Z2es filmes ezer éves géppel fotóznak, semmi digital, de a vakuk persze az összes BOWENS, na arra van pénz. Mondjuk a gép középformátumú, és van dinamika. Kicsit beszéltem ott a lánnyal, kedves volt. A nap nagyrészében jöttünk mentünk, még nem igazán érzem a dolgokat itt, este elmegyünk egy PUB-ba, majd segít a dolgoban remélhetőleg. a terv megvan, kérdés mennyit sikerül belőle bejárnunk.

Peti egész nap lelkesen fuvarozott minket. A kocsi, amivel megyünk megorrolt ránk, ezért csak az ablakon keresztül  tudtunk kiszállni, mert beszart a központi zár…majd megjavul…Francia kocsi, nem lepődtem meg, de csitt….

Az idő a tipikus, amennyire én tudom, de talán holnapra kivirul. Befűztem egy diát is a Hassiba, de remélem holnap már sikerül valamit csinálnom is vele, most csak színest hoztam, majd kiderül mire megyek vele……

Holnap remélem sikerül egy kastélyromot is találnom, mert egy ilyenre régóta élesítem az objektívem…nemsokára jelentkezem ismét….be well.

Szólj hozzá

2 írország nászút dundalk