2010. feb 23.

Indul a buli...1..2..32

írta: csiger
Indul a buli...1..2..32

Hát József Attila is megírta magának születésnapjára..én nem vagyok oly költői sajnos, de tény, hogy a harmadik X felett gyorsan tellik. Hülyén hangzik, de egy-egy pillanatban azt hittem, hogy most múltam el harminc, közben meg már a harminckettő ég a torta tetején, és el kell fújni. Persze kívántam szépet és jót, de néha az ember belegondol, hogy meg kell becsülni az apróságokat, mert azok a nagy álmok, amiket gyermekként dédelget az ember, azok többnyire ilyenkor már a vicc kategóriába tartoznak, persze ettől még nem szabad lebecsülni az álmok erejét, de ez egy más tészta.

A lényeg az, hogy ez is megvolt, de még a szülinap előtt a hétvégén már esküvőztem is. Ismét a gyomorideg, és az izgulás vette át a szerepet a hétévéghez közeledve, de ez kell is. Ez segít felkészülni, segít tisztán látni, és gyorsan dönteni. A fény amit rendeltem csak vasárnapra érkezett meg, szóval sem a próba, sem az éles fotózáson nem akart kibújni a nap, de végülis a szórt fénynek is megvannak a saját előnyei. Az építet környezet sokkal részletgazdagabb, és kevesebb a kiégés, több a részlet is a fehérben. Viszont rövidebb az az időszak, amikor  világos van, és a csokor dobása már sötétben zajlott...hát ez van.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bepróbáltam mindjárt az elején egy új helyet is, remélem fogok elég sok újat találni az idén, kell az újdonság, folyamatosan. Eleve a rossz időre, esőre készültünk, szóval mindenképpen kellett a fedett hely, de szerencsére itt azért fény is akadt még a nagy szürkületben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A társaság kellemes volt, a csapat eléggé felszabadult volt, így könnyen, akadálymentesen legördült az „első” súlya a vállamról idén...

Most már túl nagy szünet remélem nem lesz.....

 

Szólj hozzá

születésnap első esküvő 32 2010