...Riadva ébredtem. Mindenki tudja milyen is az...a szived ver mint az állat, vizben forogsz szinte, kimerültebb vagy, mint mikor lefeküdtél.

Nos ez volt, végig kellett gondolnom, hogy a hajnalban sietve feltöltött akksik a helyükre kerültek e, a memória kártyák le vannak e ürítve? Vajh minden benne van a táskában, amire szükségem lesz?

Mire mindent végig gondoltam a fürdés közben, már csörgött a figyelmeztető is a telefonomban, sietnem kellett. Kapkodva elbúcsúztam feleségemtől, kaptam a cumóm, és indultam is, egy hosszú, és fárasztó, de izgalmas kalandra.

Elindultunk, majd átlépve a határt, el is eredt az eső. Ugyan az a rohadt eső, ami már az esküvőt félig elmosta pénteken. Nem lehet, hogy akkora pechünk legyen, hogy Olaszországig essen, mert a cél Velence volt!

Graz környékén voltunk, amikor még nagyban esett, és a hegyekben is folyamatosan...nincs szerencsénk...és én nem tudom mit fogok csinálni, ha végig esni fog Velencében is. Közben próbáltam aludni, néha sikerült is, közben folyamatosan nőtt a feszkó a kocsiban, a rohadt idő miatt...és persze mindenki fáradt volt.

Pár alagút után az eső ugyan elállt, ahogy jöttünk le a hegyekből, de nem tisztult, hatalmas felhők tornyosultak az égen, és olyan durván néztek ki, hogy a "Mint a hurrikán" című film ahhoz képest nudli volt. Mármint a benne lévő vihar..

A terv az volt, hogy Velencéhez közel, egy szálláson átöltözik a pár, az örömapa, aki sofőrként volt most jelen, pihenni fog, amig mi fotózunk, igy visszafelé pihent lesz.

Nos mikor leértünk a szállásnak mondott HOSTELbe, a recepción a srác igazi busi pöcs olasz hímgyökér volt. Fontoskodott a szar angol nyelvtudásával, és vitatkozott a szegény párral, akik nem elég, hogy csüggedtek voltak az eső miatt, fáradtak is, a hosszú út, és a fárasztó esküvő miatt. A baj az volt, hogy azt hitte ez a kopasz Gigi Di'Agostino utánzat, hogy mind fel akarunk menni a szobába. Holott csak öltözni akart a pár a szobában, és egy ember fog benn pihenni. Persze a stressz ami bejárta a légkört szegény Örömapát nem nagyon engedte pihenni, mint utóbb kiderült. Komolyan fontolgattam, hogy beverek egyet az olasz csókának, hogy tudja csak meg mi a magyarok istene...de azért türtőztettem magam, és koncentrálltam az előttem álló feladatra..

Sikerült átöltözni, össze szedtük az ernyőket, és a cuccom, és egy kocsival elindultunk Velence, és a komp felé....esett..még mindig!

Megváltottuk a jegyet a kompra, és felszálltunk, és elindultunk a Canale Grande-n. Kisütött a NAP!!! Végre...

De úgy kisütött, hogy mire leszálltunk a kompról, már melegünk volt..minden gondunk elszállt, a gépek elő...és hajts neki a városnak. A vicc az, hogy esküvőt fotóztam úgy egy városban, hogy sosem voltam ott előtte...

Hamar aklimatizálódtam, mondhatni a jót könnyű volt megszokni. Volt fény, volt háttér temérdek, végre kiélhettem magam...

A sikátorok, a beszürődő fénycsóvák, az ódon, düledező, de gyönyörű reneszánsz épületek csak úgy vonzották a szemem. Elfelejtettem az egész fárasztó hétvégét, a sok esőt, a hosszú utat. A pár ugyanígy tett, Ők is élvezték a napfényt, és végre eljött az az időjárás is, amit már a nagy napra is megérdemeltek volna, nem baj, jobb későn mint soha!!

Örültem, hogy nem kell esőtervben gondolkodnom egy olyan városban, ahol előtte sosem fordultam meg, mert az még itthon is bajos, nemhogy külföldön. Megúsztam, most már csak az idővel kell versenyt futni, gondoltam, és kihasználtam minden sarkot, minden szegletet...úgy viselkedtem, mint aki már a 100-ik esküvőjét fotózza Velencében. Határozottan, és pörgőssen irányitottam a fotózást, miközben az Örömanya, és Kati egyik barátnője nekem segitettek. Ők persze közben ráértek nézelődni is, ezért irigykedtem picit....

Közben a Szent Márk tér víz alatt volt félig, de minket ez nem zavart nagyon, kihasználtuk ezt is. A népek minden felé néztek..kiáltoztak mosolyogva: Sposa...bella..sposa..

A japók meg kattongtattak minket, mint valami celebeket.

Aztán felmentünk a toronyba is a téren. Szerencsére itt van lift, nem úgy mint a Rovinjba készült másának, ami ugyan ilyen nagy, de ott a 100 meg 1000 turista egy korhadt falépcsőn mennek fel egyszerre.

Szép volt a kilátás, csináltunk is pár szép képet fennt is, de a szél hamar lekergetett minket. Utánna jött egy kis kávézás, kis szusszanás. Egy közel 400 éves kávéházban, ahol minden a csillártól a falig Muranoi üveggel volt díszítve. Gyönyörű volt, persze mindjárt jött is a kérdés: Can I shot some photo inside please?

Mindenki kedves volt, nem úgy, mint a recepciós 20 Km-el meszebb!

Már kezdett ereszkedni a nap, de még volt néhány óránk, amig teljesen lemegy, siettünk hát, hogy kihasználjunk minden napsugarat.

Nehéz volt tartani a lépést a tömeggel, és nehéz volt kihagyni a tömeget a képekből. Úgy kell fotózni egy egy esküvőt urbánus környezetben, hogy csak a lényeg legyen a képben, a felesleget ki kell tudni hagyni. Nos ez nem volt egyszerű a világ egyik túristák által legjobban látogatott helyén. Igyekeztem megoldani ezt a feladatot is.

Kifelé haladtunk a városból már, de most egy nagy híd felé, nem a komp felé, így igazán körbejártuk a város minden látványos szegletét.

Gondolázni végülis már nem sikerült, mert mi nem akartunk elvenni egy órát a fotózástól, de egy kép miatt is ki kellett volna fizetni a teljes utat, ami több mint 100€ volt. Azért a hagyományokat meg kell tudni fizetni, de szerintem ez azért túlzás, senki nem állt kötélnek a 10€/1 fotó ajánlatnak. Inkább üressen ringtak a ladikok. Nem jó üzletemberek ezek azt hiszem. Vagy rohadtul meg vannak fizetve, és nem kell nekik a kis pénz. Nem tudom.

Nos fáradtan, de örömmel, és élményekkel feltöltve érkeztünk vissza a kocsihoz. indultunk vissza a szállásnak mondott szobához, majd onnan ismét hazafelé.

Az akkor egy hetes EOS 7d-be már a hétvégén több mint 6000 expot raktam, ami azt hiszem elmondja azt is, hogy ez a nagyon hosszú hétvége milyen nehéz volt szakmai szempontból is, és fizikailag, de legfőképpen emberileg mennyire igénybe vett.

Hazafelé az örömapa bizonyitotta, hogy egy 7 órás utat 5 óra alatt is meg lehet tenni, csak rutin kell hozzá, meg nehéz láb. Hazafelé már nyugodt voltam, és ez a nyugalom ahogy megszállt, el is aludtam, és csak Sopronhoz közel keltem fel. Hazaértem hajnalban végre, adtam egy puszit feleségemnek, meg egyet a pocaknak is, és ledöltem. Nagyot sóhajtottam, és ebben benne volt az egész hosszú hétvége összes fáradsággal teli sóhaja is. Kimerült voltam, de ezt is végig csináltam.

Elégedett voltam, pedig a szezon még tartott, de a legnehezebb hétvége már lezajlott!!