"Vedd el bátran minden falatom, nem kell az enyém a tiéd akarom..." énekli oly bölcsen a Supernem, és mennyire a lényegre tapintanak, egy alapvető hungarikumnak számító dolgoban...

Az utóbbi időben nem értem rá gondolataim rendezésére. A gyerkőc csak nő, és adja a feladatokat, a szakma meg csak csak elkezdett a finom házi szörpből spáros bodzalöttyé alakulni megint....

Volt egy vagy két év, amikor tényleg látszott, hogy igen, végre elindult valami. Elindult a méltó helyére a fotográfia profi érája, megpróbál felzárkózni oda, ahová a nyugatiak gondolnak minket, magyarokat. Ebben oroszlánrészt vállat az esküvő fotós "társadalom", ami az elmúlt években komoly iparággá fejlődte ki magát. Vagyis akarta magát kifejlődni, de mint mindent fejlődés, ez is csak időszakos Magyarországon. Félre ne értsetek a szakmai elit kialakulása most is folyamatos, csak lassított. Hogy miért? Nos sokan lehet megköveznek érte a nagyok közül, de pont azok miatt húzta be a féket a szakma, aki a legjobbat akarták neki...mert ők sem így gondolták, az fix.

De hogy értsük is. Nálunk ugye minden máshogy működik. Gondolom minden szakmára tudunk példát hozni, de én maradok az enyémnél. Szóval amikor egy egy szakma elismeréshez jut, akkor beszéd téma lesz, felkerül a felszínre, a mindennapok fontos része lesz. A fotózás, mint téma az új reneszánsznak köszönhetően régóta téma. De amikor egyes fotósok sikeresek lesznek a többinél, tudásuk, és kitartásuk miatt, akkor mi magyarok nem azt nézzük, hogy szerencsétlen fószerkámnak mennyi melója van benne, hanem elkezdünk jó szokásunkhoz híven turkálni a zsebében. Biztos fullon van a csávó, meg mennyit elkér, azta ez milyen könnyű pénz stb stb stb...de gondolom mivel a módszer hazájában élünk, nem kell forszíroznom a példa egyértelmű!

Szóval most úgy tekint mindenki a fotográfusra, mint szakemberre, hogy az Ő dolga egy egyszerű, könnyen tanulható olyan dolog, amit én is meg tudok csinálni, ha a "Jóskának" ment...nem kell más, mint egy kis anyagi löket, felmenni néhány fórumra, megvenni szó szerint ugyanazt a felszerelést, amivel más már sikereket ért el, és lekopírozni a munkáját. De persze én nem kérek pénzt érte, mivel ugyis jó álásom van, és hát az ingyenre jönnek a legyek....

És itt a bökkenő...nem azzal van itt a gond, hogy ez létezik. Az itt a gond, hogy mint mindent, ezt is szarul csinálja a magyar. Ha nekünk elég lenne 1000 fotós, akkor nekünk legyen 100.000, mert nem azzal kell foglalkoznunk, amihez értünk, amihez tehettségünk, affinitásunk, esetleg tényleg jó kedvünk van....NEM...nekünk azt kell csinálnunk, amit a "Jóska", mert neki bejött, és akkor nekünk miért ne.

Mielőtt még bárki azt gondolná, azt hiszem nem tesz jót a verseny helyzet a szakmáknak, nagyon téved. Nem az egézséges verseny helyzettel van a bajom. Hanem azzal a fajta tisztelettlenséggel, amit az iránt a szakma iránt tesz a kókler társadalom, ami nem is olyan könnyű, amikor már benne vagyunk, ami ugyan olyan kemény munka, mint bármi más a munkák közt. Ezért is hívják munkának. Városunkban is most jó néhány példa létezik, és születik nap mint nap a kóklerségre...és ez semmissé teszi mindazt a munkát, amit kollektíven a szakma elismeréséért tett pár kolléga. És hogy értsd a kóler jön és megy, de a szakma becsületét annak kell majd helyre állítania megint, akinek ez az élete, és benne is kíván maradni, és ebből élt, és ebből is szeretne, mert ez nem csak a szakmája a baromnak, de a szívügye is, mert ez innetől majd rájösz, nem csak egy hobby, nem csak egy szakma, hanem hivatás is, és életforma.