Egyszer már este megírtam ezt a posztot, de a BLOG motorjának "hála" el is tűnt. Mivel sosem szoktam külön megírni a posztjaimat, ez el is ment az éterbe valahová...

Nos nekiállok ma délelőtt még egyszer. Csak azon filóztam így a napokban, hogy anno 9 hónap mennyire nem számított egy ember életében, mennyire nem volt ez nagy idő.

Aztán éppen a múlt héten volt 9 hónapos Boldizsár. Így ahogy Őt elnézem, a 9 hónap igenis nagyon sok idő, egy ember életében. Neki minden egyes nap arról szól, hogy valami újat tanuljon meg, megszerezzen végre egy játékot, ahogy nyúl érte, és próbál odakúszni a maga kis erejéből midnent megszerezni...szó szerint küzdelem az egész "élet"...de mindezt mosolyogva teszi, nevet hozzá, gagyog mellé, próbálja tudtunkra adni a gondolatait.

Amilyen mély tekintete van egy tiszta gyermeknek, a felnőttek sokszor nem is állják ki, és félrenéznek tőle, mert egy ilyen gyerek még annyira mentes minden féle "emberi felszíneskedéstől, gonoszságtól", hogy az szinte már furcsa nekünk.

A sok energia ami naprón napra még több lesz benne, néha nekünk is jól jönne.

A megszületéstől a ma napig mindig más arcát mutatja, és így a mindennapok számunkra is sokkal örömtelibbek. Eddig az ember csak volt, hogy felkelt, dolgozott, evett, aztán aludt, és napok, sőt hetek múltak el úgy, hogy fel sem tudott idézni egy egy napot, hogy mi is történt akkor. De így, hogy van egy ilyen "külső időmérője", már odafigyel, és a kis apróságok, mint az, hogy ma megfogott valamit, ma mondani próbál valamit, ma erre nevetett, vagy ma épp beteg volt....így már akaratlanul is vésődnek be a napok, mert tudjuk, hogy ezek később a legfontosabb emlékeink lesznek...Már most is azok.