2012. okt 25.

Art of movements

írta: csiger
Art of movements

Art of movements

 Az utóbbi időben csak munka jellegű projektek, talán egy két családi szösszenet volt a blogomon publikálva, az is szórtan. A művészetet kedvelőknek egy két hátter képen kívül nem sokat tudtam juttatni az oldalamon keresztül sajnos. Ennek oka a krónikus időhiány, amiben minden főállású fotós szenved. Ez persze jó dolog, mert van mit tenni, szóval ezt nem panasznak szántam. Inkább csak állapot ez.

 Szerencsére attól, hogy nincs úgy publikálva, még készülgetnek a különböző projektek, és idén is sikerült talán egy olyan sorozatot készíteni, ami művészi megfogalamzást hordoz magában, és nem a munka volt az ösztönző erő, hanem a csapatban való alkotás öröme.A hangsúly itt a csapatmunkán van, hiszen minden valamire való sorozat egy jó háttér csapatnak köszönhető, vagy így, vagy úgy.

 A fenti cim, egy olyan projektem címe, amit egy jól elvégzett munka után tett lehetővé a képeken szereplő alany, akit Orsinak hívnak. Orsi egy barátnője fotózására jött el segítségül, hogy a barátnője párjának készülő glamour sorozat elkészüléséhez sokban hozzá járuljon. Jelentem jól sikerült, átadtuk, öröm volt.

 Orsival ezután több egyeztetés történt, és elkezdtünk egy közös projekten dolgozni, az elején nagy ötletekkel, aztán szépen “pucoltuk” lefelé a sokaságot. Kezdett letisztulni a dolog, míg végül csak a lényeg maradt. Az volt a jó közös munkánkban, hogy mindenki a maga részéért volt felelős. Nem azzal kellett foglalkoznom, mint legtöbbször, hogy itt hogyan is álljon a modell, hanem azt a modell a határozott elképelésn keresztül megpróbálta megvalósítani, és ehhez volt neki is külön segítsége. Nekem a saját munkámra kellett első sorban figyelnem, hogy a fény honnan jön, hogy esik a modellre, miként tudom vele a legjobban kiemelni az apró részleteket. A smink a haj, mind mind nagyon jól sikerült, és az időre sem lehetett panasz, igazi nyár volt, jó meleg súroló fényekkel.

 A téma lényege a mozdulatok lágyságában rejlő precizitás, erő, feszültség kifejezése volt, a nő a kemény fizikai világban miként alkalmazkodik, és marad mégis nő. Technikai oldalról megközelítve számomra adott volt az úgynevezett analóg képi világ elérése, ha úgy tetszik visszahozása. Kizárólag adott fények, fekete-fehér tónusgazdag érzelem központúság. Analógra akartam elsőnek a sorozatot, de a nehezebb körülmények miatt jól jött a visszanézhetőség, így maradtunk elsőnek a digitális verziónál, de persze fenn tartjuk a második rész lebonyolításának lehetőségét filmre.

 A fotózás jó hangulatban telt, bár a nagyon meleg hatására kisebb rosszulétig tartott a munka..hiába, akkor volt az a majdnem 40 fok…kimerítő volt, de mindenki úgy ítélte meg, hogy megérte. A szokásostól eltérően nem sima fekete-fehér konverziót használtam, hanem próbáltam elérni azt a fekete-fehér tónusvilágot, amit a jó öreg ILFORD DELTA 400 tudott adni. Mattabb hatás, kevésbé brilláns, kemény kontrasztú, szép szemcsézettségű fekete-fehér kép. Hihetetlennek tűnik, de a képeken igazából ez jelentette a legtöbb munkát, nem a bőr retusálása. Az elenyésző volt, de ez azt hiszem a sminkes, és főként Orsi érdeme, hogy vigyáz magára.

 Ahogy mondtam, minden évben van egy egy kép, amit úgy itélek meg, hogy ez az idei “KÉP”. Nos idén ez az idei kép itt lent. A képre kattintva leled a teljes sorozatot, és ha már megnézted, nyugodtan mond el itt, vagy a facebookon a véleményed bármely kép alatt kérlek, hogy a visszajelzéssel ne kelljen a következő kiállításomig várni. Bár ezzel a sorozattal ismét közelebb kerültünk hozzá azt hiszem.

art_of_movements_csiger_2012.jpg

Szólj hozzá

x analóg fotózás y orsi csiger art of movements art photo portfolio