Azt többször mondtam vagy írtam már magamról, hogy szeretem az archaikus analóg technikákat a fényképezésben és amennyire tudom szeretem is megérteni azok működését. Mai napig próbálom fejleszteni magam "visszafelé" is, nemcsak előre.

Néha jó, ha az ember ezt nem csak titokba csinálja..miért is? Nos a következő kis történetnek pont az a lényege, hogy nem csinálok titkot abból, hogy szeretem az analóg fotótechnikát.

Tavasszal megkeresett egy úr a facebookon, mondván Ő nála van valami, amit csak sejt, hogy mi is az és megmutatná ezt olyasvalakinek, aki tudja is biztosan. Az úr Bordnár Tamás volt.

Megbeszéltünk egy találkozót és el is hozott hozzám három kis üveg lapot borítékban. Amint kézbe vettem, láttam, hogy már a boríték sem mai darab, de ami benne lapul, az sokkal öregebb nálunk együtt is. Három darab üvegnegatív került elő az ódon szakadt papírosból. A szem felcsillant.

Az úr elmondta, hogy valószínűleg Sopron a kapocs a három képkocka közt, de pontosan mit is ábrázolnak, azt nem tudja kivenni. Kézbe véve az üvegek viszonylag jó állapotban voltak, és nem túl sok kézen mehettek keresztül a rajtuk lévő nyomokból ítélve. Azt gondoltam albuminos üvegnegatívval van dolgom, de lehet hogy ez már kollodiumos abból ítélve, hogy az albumin eljárásnál az üveg az idő telltével átkristályosodik nagyon, és sérülékennyebb lesz, persze ettől még nem kizárt, hogy az. Minden esetre az idő nem fogott ki ezen a technikán úgy látszik. Az éveinek nagyrészét mint kiderült a három képkocka a soproni Szög utca és Rákóczi utca sarkán található épület padlásán töltötte, valószínűleg itt vészelte át a szocreált és a háborús idők pusztításait is. Az épületre csak nemrég került tetőtéri épületrész, és ennek felhúzásakor került elő. Az úr aki Bodnár úrnak adta át kis "nyomozásra" a képkockákat névtelen kívánt maradni, így én vele nem is találkoztam. Minden esetre Bodnár úr kiváncsisága eljuttatta hozzám a három soproni múltat idéző képet.

Azon kívül, hogy fotózom a várost és az itt élőket ahogy tudom, szeretek belelátni a múltjába is itt ott. Nem feltétlenül helytörténész szemmel, hanem inkább szeretem tudni annak történetét amit vagy akit lefotózom. Ez amolyan fotós "betegség" a dokumentaristák közt. A fotóklub tagságom kezdete óta nagy érdeklődéssel figyeltem a nagy öregek régi képeit, a klub alapitó tagjainak korai munkáit. Teljesen más egy képnek az értéke, hamár eltelt néhány év, arról nem is beszélve, hogy mekkora eszmei érték egy egy nem létező épületről vagy városrészről látni olyan régi képet, ami már egészen más arcát mutatja manapság ha még egyáltalán létezik.

Nos megpróbáltam először digitálisan csak belepillantani mi is lehet az egyik üvegen. Fel lehetett rajta fedezni ezt azt, de nem volt részletes, pedig a negatív egészen jól fedett volt ahogy mondani szokás, és gyanítottam, hogy a régi üvegek nem eresztenek már át annyi fényt. A szkenner meg elég kevés fénnyel dolgozik, hiszen a kisfilmes technika már sokkal fejlettebb volt, a nyersanyag lehellet vékony volt.

Maradt tehát a hagyományos eljárás. Mivel negativról beszélünk, gondoltam csinálok egy nagyitást, de sajna nem fért be a nagyítómba, ami ugyan tud középformátumot fogadni, de a hasznos képfelület mellett azért még volt üveg, így nem akartam sérülsét megkockáztatni az esetleges helyhiány miatt, így maradt a kontakt eljárás.

Az első teszt képek után már láttam hol kell visszatartani a fényt, hol van szükség többre, hogy a lehető legtöbb részlet kerüljön át a papírra. Egy nagyon jó minőségű normál gradációjú RC papirt használtam (312N Work by Tetenal- 10x15 cm), a kidolgozáshoz FOMA normál tónusú hívót és fixírt. Desztillált vízzel mostam és jöhetett a száradás.

Mai napig öröm látni ahogy a fehér papiron megjelenik a kép a hívóban, de most különös izgalommal figyeltem a megjelenő képet, mert az expozíció és a pozitív kép megjelenése közt több mint 120 év telt már el, ami valljuk meg nem kevés. A képből készült egy egy kontakt a tulajdonosának, a megbízómnak Bodnár úrnak, egy nekem, és egy a múzeumnak is természetesen, hiszen ilyen jellegű lelet azért nekik is érdekes lehet.

Az eljárás alatt nagy izgalmamba csak a mobilt vittem le dokumentálni, de a kész képek azóta szkennelésre kerültek és akkor meg is mutatnám Őket. köszönöm Bodnár Tamásnak, hogy eljutott ezekkel az üvegnegatívokkal hozzám, hogy vette a fáradságot felkutatni valakit, aki életre hivja a képeket ismét, és persze a tulajdonosnak is, aki nem dobta ki megtekintése nélkül a borítékot. Sokszor gondoljuk naivan, hogy nagyszüleink és dédszüleink háza táján sok kincs lapulhat, de ha jobban belegondolunk, néha tényleg lapul egy egy kincs itt ott, csak meg kell találni azt a néhány valakit, aki számára ez kincset jelent.

Tómalom fürdő, év: 1895 körül (ismeretlen szerző)

Szélmalom (Sopron), év: 1895-1900 közt (ismeretlen szerző)

A soproni színház, év: 1900-1905 közt (ismeretlen szerző)