Vannak dolgok, amiket az ember társít valamihez és azt egyszerűen öröknek veszi, mint ahogy egyértelmű, hogy sosem tudtam egy autóversenyt Schumacher nélkül elképzelni, vagy anno egy kosár meccset Jordan nélkül nem tudtam elképzleni, úgy a fotóklubot sem tudtam Laci bácsi nélkül elképzelni...

Emlékszem szaladtam fel a lépcsőn az emeltre az ódon épület lépcsőházában, benyitottam...."megint nem tudtam megelőzni..." gondoltam akkor, és oly sokszor. Szervusz Geri, hangzott az érces hang, ma mit mutatsz, hoztál valamit? És persze igyekeztem vinni valamit, hiszen nagyon az elején voltam még és bár sokan nem tudják, de mi sokszor voltunk azon a bizonyos délután négy órai időpontban csak ketten a helyiségben..azon a bizonyos csütörtökön..minden csütörtökön. Arra is emlékszem, mikor először mondta ki egyik képem címét: " Add be a Gondolatban című képed a válogatásra, mert az egy jó képed!" Persze dagadt a mellem, mert a "Nagy Öreg" megjegyezte egyik képem magának. Valahogy igy, kis apró rezdülésekkel indult az én pályafutásom ott, és valahogy így emékszem én Laci bácsira...

A sok sok munka, amit fel-fel soroltak Tóbival, hogy mi mindent kell tenni ebben az évben, vagy akár csak ezen a héten. Néztem, hogy bírja ezt ennyi idős fejjel? Nem is sejtettem akkor még, csak jóval később tudtam meg, hogy beteg volt. Valsózínűleg azért, mert nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Legyintett csak, pedig a '90-es évek végén azt mondta neki egy orvos, pár hónapja van maximum. Hát tényleg legyintett, és együtt ünnepeltük 2006-ban a klub 100-ik születés napját, dolgoztunk a könyvön, néztük a portfóliókat, beszéltünk a magyar klasszikusokról és persze a régi szép diőkről (Ő), és hogy mi miért nem működik manapság. Fanyar keserű humorral tudta bemutatni a szövetségben egy egy ellenlábasát, akivel persze simán le tudott ülni egy asztalhoz ha kell és míg mások nem mertek, Ő simán konfrontálódott ha kell. Amiért kellett, kiált! "Sopron, család fotó...ez az életem" ált minden kiállitási bemutatkozó végén. Egyszerű mottó gondoltam....nem is gondolkodtam akkor még rajta, de ha a saját életemen végig nézek, akkor a magaménak is mondhatnám, de persze én nem tudom ilyen tömören össze foglalni magam és talán még nem is kell egyenlőre!

Kimaradoztak a csütörtökök, voltak rossz hirek, de valahogy mindig csak csak össze futottunk...voltak tervek, de a tűz szünni látszott. Mikor a vezetői posztokról lemondott és én léptem az akkori alelnöki posztjára, megtisztelve éreztem magam és persze féltem is, hogy jó lesz e így, de mikor láttam szemében az elégedettséget, hogy Tóbi mellett most már én is a helyébe léptem egy poszton és örült neki, akkor megnyugodtam.

Az évek szaladtak, '14-et írunk, a közgyűlésről ismét korábban távozva elköszön, de előtte mond pár bölcs dolgot, amit nem tudom mindeki megfontol e majd, de akkor még nem tudtuk, hogy útrvalót kaptunk, mert elköszönt örökre!

Jó fényt!

Prunner László Arany diplomás, Életmű díjas Fotóművész (1938-2014)