Jó ritkán járok a saját blogomon is, annyira telítve vagyok tenni valókkal. Direkt nem írom, hogy sajnos, mert amíg van mit tenni, addi a Kövér Ellenőr szavaival éleve: "Iagzán hasznos mozdony vagyok"! Szóval zakatolnak a kerekek az agyban és azon kívül is rendesen. Pörög az idő megy a szekér is, de néha rá kell csodálkozni arra, amit művelek. Sokan azt gondolják, hogy ez marhaság, az ember mindig megnézi azt amit csinált, de olyan isten igazából nem tudod tüzetesen átnézni és talán örülni annak, amit létre hozol nap mint nap.

Szerencsére azok, akiknek ezt teszem emlékeztetnek arra, hogy jó dolgom van, és sokak számára irigylésre méltó az, amit én nap mint nap a munkámnak mondhatok......ééééés valóban! Mikor panaszra áll a szám, meg nyafogásra (ami a szezon vége felé közeledve egyre gyakoribb bevallom) csak elég elmennem egy bevásárló központba, elmenni egy építkezés mellett, vagy akár csak megnézni az anyukák arcát amikor oviba viszem a nagyobbik csemetémet. Mindig ugyan azt látom az arcokon. A megfáradtságot, a szürkeséget. Látszik, hogy épp munkába igyekeznek és cseppet sem vidáman. Elégedetlenül, boldogtalanul akár ha úgy tetszik.

Ilyenkor rájövök hamar, nincs miért nekem nyafognom sokat. Örülhetek, hogy egy nagy célom, miszerint azzal akarok foglalkozni amit szeretek, megvalósult és azóta is tart. Hamar rájövök, hogy nem sokan mondhatják el ugyanezt magukról. Amikor ez végig szalad a fejemben, már nincs is akkora fáradtság és nyomottság bennem.

Ilyen hangulatban szoktam meg-megállni egy egy éppen aktuális munkám előtt és rácsodálkozni, hogy ezt valóban én hoztam létre, szívből és boldogan és örömmel adtam át annak akit érint, aki aztán szintél örömmel mutogatja tovább és jó érzés neki, amikor megdícsérik.

Kellenek ezek a visszaigazolások, hogy az ember túl tudjon lendülni saját kicsinyes nyafogásain vagy akár fájdalmain és tegye tovább azt amire hivatott.

Sok sok mindennek együtt kell állnia ahhoz, hogy az ember azt tudja tenni amire hivatott. Kell elhivatottság, kitartás, alázat és persze sok sok lemondás, tehetség is, bár Capa szerint: "Nem elég tehetségesnek lenni, kicsit magyarnak is kell lenni" Szóval nálam akkor ez is pipa :-) , persze viccelek, de a mázli tényleg kevés azt valjuk be.

Nos egy egy jó képhez is sok mindennek együtt kell állnia, hogy igazán jó legyen számomra. Kell az alany vagy alanyok tényleges jelenléte, testben lélekben érzésekben. Ha csak egyik másik van jelen ezek közül akkor már hiányos lesz a kép. Kell természetesen egy jó helyszín, de ha a hely hordozza magában az érzelmi szálat, az nagyon nagyon sok plusszt tud adni a végeredményhez. Kellenek a tökéletes fényviszonyok. Na itt szokott nagyon sok fotósorozat megbukni sajnos. Mert mikor dolgozik az esküvői fotós a legtöbbször? Amikor szinte tilos lenne, délben meg egykor! Mert ugye rohanás a ceremóniákra stb stb. Szóval sok esetben ezért fordul elő az is, hogy egy jegyes sorozat (e-session) jobban tud sikerülni az én véleményem szerint mint egy esküvői kreativ sorozat (c-session). Mostanában szerencsére ez javuló tendenciát mutat, mivel a párosok megszerették már a külön napos kreatív sorozat elkészítését. Szóval a lényeg az, hogy sok dolgonak kell össze állnia ahhoz, hogy a sorozat tetszős legyen az alkotó számára is. És akkor még itt van egy érdekes dolog, amit ma csak úgy nevezünk a PS jelenség. (photoshop) Sokan azt gondolják, hogy igazán jó képet csak ott lehet létrehozni és való igaz sok jó dolgot lehet ott csinálni. Én mégis úgy gondolom, az igazán jó kép, ami a fenti kritériumoknak megfelel, nem feltétlenül hordozza magában a PS szükségességét. Kell, hogy a RAW-ból JPG legyen, de azért azt ne felejtsük el a világ leghiresebb képei filmre vagy lemezre vagy üvegre készültek, és nem igazán volt bennük jelen a PS.

Az idén nekem úgy érzem sikerült egy ilyen dolgot összehozni, egyben volt minden és a mázli faktor is ott volt azt hiszem. Külön büszkeség volt azt észrevenni, hogy szinte alig kellett piszkálni a képeket, a konvertálásra kellett ügyelni, hogy a jól kiexponált dolgokat nehogy elnyomja az ember valami buta effekttel...valahogy az igazán érzelemgazdag képek a színeket sem igénylik annyira. Hát hiába, mindig vissza kanyarodok analóg önmagamhoz azt hiszem. Akár hányszor csak előveszem ezt a kérdést....valószínűleg ezért nem fogom soha letenni a filmes gépem sem, és ha digitálissal dolgozom is, törekszem az "analóg érzelmekre"!